2015. február 10., kedd

Mogyoró/mandulakrémes palacsinta


Na nem Nutellás. Ez annál sokkal jobb! Sok sok mogyoró, semmi cukor, némi karob. Ábel nagyon cuki volt ma. Két éjszakai nemalvás után ideje is volt, hogy feltöltse a cukiság tartályait. A konyhában tett-vett Ő is, amíg mosogattam, illetve az ebédet készítettem elő. Főleg a botmixerrel hadakozott, összerakta, szétszedte, és bőszen "zümmögtette", az egyébként tiltó listán lévő jószágot. Merthogy a konyhában vannak olyan szekrények, amikben nem pakolhat. Ilyen a mosogató pult alatti, a jénaikat és egyéb üvegeket tartalmazó, és az egyik elektromos eszközöket tartalmazó polc. Ezeket többnyire tiszteletben is tartja, ugyan fogalmam nincs miért. Talán mert kezdetektől így van.
Ma azonban az utóbbi polcon kotorászott. Mivel nem voltam a helyzet magaslatán, egyszerűen nem vettem róla tudomást egy darabig. Aztán csak elhangzott a mondat, hogy: - Tetted vissza de azonnal! Cserébe megígértem, hogy este bekeverünk egy adag palacsintát a gép habverőjével, ami a gép azon része, ami egyébként számára is elérhető.
El is kezdtem, ahogy sötétedni kezdett kézi habverővel. Már majdnem készen voltam, amikor a kis manó előhúzta a masinát, és várta, hogy használom. Minek ígérek neki ilyeneket, gondoltam magamban, a kézi habverő mégis a mosogatóban landolt, és elindítottam a botmixert.
A tésztából azonnal kicsöppent a földre. Ábel eliszkolt, én meg magamban morogtam, hogy itt az újabb mosatlan, a felmosni való, a gyereket meg nem is érdekli az egész.
De ha már ott volt a kezemben, jó habosra kevertem a tésztát. Közben hallom, hogy lefelé jön a lépcsőn, és közben magyaráz. Amikor odaért hozzám, majdnem össze-vissza puszilgattam.
A kezében az a törölköző volt, amivel előző este a fürdőszobában azt a vizet töröltem fel, amit kicsorgatott a kádból. - Kifolyt. Tészta. Nem lépünk bele. Feltöjöljük.
Hát feltöröltük. Nagy örömmel. Megsimogattam a buksit, megköszöntem a nagyszerű segítségét, és újra reménykedni kezdtem, hogy csak lesz ebből valami... :)
Miniszter éppen nem (nem is szeretném), de mire kettőt pislogtam, a kész palacsintából bevágott egy egészet.

Mogyorókrém hozzávalói:
200 g törökmogyoró
1 dl növényi tej
2 ek karobpor
2 ek olivaolaj
2 ek gyümölcscukor / sztívia stb.
vanília por

A mogyorót kicsit megpirítjuk (nálam a melegszendvics sütőben), azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, majd késes robotgép tartályában szórjuk. (Ha nincs, turmixgép is jó, de akkor hígabbra kell készítenünk a krémet.) Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk.

Mandulakrém hozzávalói:
200 g mandula
50 g szezámmag
1 dl növényi tej
2 ek karobpor
2 ek olivaolaj
2 ek gyümölcscukor / sztívia stb.
vanília por

A mandulát kicsit megpirítjuk, azután a héjának a nagy részét ledörzsöljük. Darálón ledaráljuk, a szezámmagot is, majd késes robotgép tartályában szórjuk. Beletesszük a többi hozzávalót is a tej kivételével. A gépet elindítjuk, és hagyjuk, hogy a massza összeálljon. Kell neki idő. Azután lassan adagoljuk hozzá a tejet, míg finoman kenhető állagot nem kapunk.

Palacsinta tészta hozzávalói:

2 bögre zabliszt
2 bögre hajdinaliszt
2 bögre növényi tej
2,5 bögre szénsavas víz
1 dl olivaolaj
1 ek darált lenmag
15-20 csepp sztívia
1 csipet só

A liszteket elkeverjük a lenmaggal, a sóval, sztíviával és olajjal. Majd hozzádolgozzuk a tejet is, és a végén a szénsavas vízből 2 bögrényit. Ha sűrű a tészta, a maradék fél decivel hígíthatjuk.
A legjobb, ha a tészta pár órát pihen sütés előtt.






1 megjegyzés:

Picivagyok írta...

Hmm, nagyon jól néz ki! ;)