2012. április 3., kedd

Brokkolis rakott tészta

Nos, a kép a maradékról készült, amire ránézve az ember nem akar rögtön rohanni brokkolit venni, ennek ellenére jelentem finom volt. Méghozzá annak ellenére is, hogy volt tk. liszt a tésztában. (Barilla Integrale Pipe Rigate. Nem reklám, de egészen jó volt. Bár nem teljes őrlésű gabona, az tuti, ellentétben azzal, ahogy hirdetik. Inkább csak van benne az is.) 
Szintén egyszerűen elkészíthető akár két, vagy három féle szósszal is, és egyből más-más ételeket kapunk.
Ez most paradicsomos volt, de legközelebb napraforgó sajttal fogom készíteni, azután pedig fehér mártással. Persze valószínűleg a "töltés" is más lesz, attól függően mi volt a piacon és a kamrában kéznél.

Hozzávalók:
1 fej brokkoli
1/2 kg tk. csőtészta
1/2 l sűrű paradicsomlé
4-5 paradicsom
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
fűszerek (bazsalikom, borsikafű, majoranna)
1 ek méz
2 tk só
olivaolaj

A tésztát sós vízben megfőzzük. A brokkolit rózsáira szedjük.
A hagymákat megpucoljuk, apróra vágjuk. A paradicsomokat feldaraboljuk. Mindezt a paradicsomlével, fűszerekkel, illetve 1 csapott tk sóval  és a mézzel összekeverjük. 
Végül hozzáadjuk a kész tésztát és a brokkolit is, és mindezt egy kiolajozott jénaiba tesszük. A tetejére  sajtot szórhatunk, vagy megkenhetjük szójajoghurttal és szezámmag keverékével. (Vagy növényi tejföllel.)
Fél óra alatt közepes hőfokon megsütjük.

2 megjegyzés:

Zita írta...

Ez nagyon jól hangzik! Finom lehet! Megcsinálom majd.

Bridge írta...

Nekünk ízlett, és nem bonyolult.