2012. március 14., szerda

Mandulás waffel

Nagy Zsuzsa Legyen néktek eledelül sorozat Reggeli gyümölcsös ételek kötetéből való a kiinduló recept. Talán napraforgó magos waffel néven. Hamar elkészíthető, nincs sok összetevője, és nem kell pihentetni. Ezért esett erre a választásom. Aztán alig ettem belőle. 
Nem épp Fittanyu felhívására, de az utóbbi pár nap igen böjtösen telt köszönhetően valami csúnya nyavajának és az azzal járó láznak.
Mivel napraforgó magom nem volt, mandulát tettem bele, és kiegészítettem kevés kókuszreszelékkel.
A hagyományos ízek kedvelőinek a datolya édesítése nem lesz elég, némi gyümölcscukorral javaslom kiegészíteni, de óvatosan, mert leragadhat ha sok. Inkább tegyünk rá lekvárt, készítsünk banánszószt, nem bonyolult.

Opcionálisan még a sütőtől függően 1-2 kanál olivaolajat elbír a tészta. Van olyan goffrisütő, amihez nem kell, némelyikből viszont nehéz nélküle kibányászni a végeredményt.
Nekem most Philips Cuccina (vagy milyen) típusú van, vagy 5 éve vettem 15 ezer forintért, de megérte az árát. Most nem tudom mennyi lehet. Főleg azért, mert állítható hőfokú, és a lezárása teleszkópos. Vagyis ha nagyobb szendvicset teszek bele (a'la házikenyér), le lehet zárni. :)
Mindez nem reklám akart lenni, biztosan van a Boshnál, meg a Moulinexnél is. Csak azért írtam le, hogyha valaki vásárlás előtt áll, esetleg ezekre figyeljen. Pl. volt olyan olcsó sütőm, aminek nem volt elég a hőfoka. Apa megbütykölte, de azt meg a műanyag nem bírta egy évnél tovább.
Ja, a víz mennyiséget emelnem kellett 1/4 csészével, talán a mandula miatt.
Akár főzelékhez is adhatjuk kenyér helyett, akkor növeljük a só mennyiségét, és a datolyát felejtsük el.

Mandulás waffel

Hozzávalók, kb. 8 db:

2 bögre zabpehely
1/2 csésze mandula
1/4 csésze szezámmag
2-3 ek kókuszreszelék (opcionális)
1 csipet só
4-6 szem magozott datolya (opcionális)
2 3/4 csésze víz

A datolyát érdemes előtte beáztatni, hogy a turmixgép könnyebben dolgozzon. Szintén ezen okok miatt a mandulát tesszük először a turmixgépbe annyi vízzel, hogy ellepje, majd pépesítjük. Azután hozzáadhatjuk a datolyát, turmixoljuk, végül a többi hozzávalót is, és finomra dolgoztatjuk.
A tészta jó sűrű lesz, nem palacsintatészta.

Ha kell, először finoman kikenjük olajjal a goffrisütőt. A tésztát el kell igazítani a sűrűsége miatt, majd 10-12 percet sütni.



2 megjegyzés:

Zsuzska írta...

Hűűű, de jól hangzik! Lehet, hogy ráleltem Nálad a holnapi reggelimre! ;-)

Bridge írta...

Remélem ízleni fog.