2010. április 25., vasárnap

Rétes spenóttal és kölessel

Pénteken a véradás miatt itthon maradtam. Anya beteg volt, így helyette "háziasszonykodtam". Amit persze most erős túlzással lehet annak nevezni, mivel összesen 2 óráról és ajtó nyitásról-csukásról volt szó. Meg persze apróságokról. Most így alakult. Kevesen, de voltak, az időbe épp belefértünk, én voltam az utolsó ember, akitől levették. Szerencsére a hemoglobin szintem is teljesen rendben volt hozzá.
No, de mielőtt kezdődött, még tudtam főzőcskézni. Fittanyuka spenótos pasqualinája volt a gondolatindító recept, azonban kicsit más jellegű étel született a végére.

Spenóttal és kölessel töltött rétes

Hozzávalók:
Tk. réteslapok 4 db rétesre
1,5 bögre köles
1/2 kg  mirelit spenót
1 füstölt tofu
6 gerezd fokhagyma
2 tk só
1 tk vegamix
1 kk bazsalikom
1 kk borsikafű
1 kk majoranna

A kölest 3,5x-os mennyiségű vízben megfőzöm 20 perc alatt 1 tk sóval. Érdemes  felforralni, majd óvatosan lefedni (hajlamos kifutni még így is), és kis lángon hagyni kavargatás nélkül. Ha felkavarjuk, elkezd leragadni.
A spenótot  a megpucolt és összenyomott fokhagymával összefőzzük, ha felforrt, még pár percet kavargatjuk. Rövid ideig hűlni hagyjuk, azután belekeverjük a kölest, a fűszereket, a maradék sót. Kis lyukú reszelőn belereszeljük a tofut is.

A réteslapokat előkészítjük, majd egyenként megpakoljuk őket a spenótos masszával. Feltekerjük, finoman eligazgatjuk a tepsiben mind a 4 tekercset, és egy óráig sütjük 180 C-on.Nem a hagyományos ízvilág, azonban szerintem finom lett. Nagyapám pl. ketchuppal ette, de  másfajta szósszal is el tudom képzelni. Mi többiek karfiolsalátával fogyasztottuk.


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Ez nagyon jól néz ki, a spenót-köles páros már önmagában is nagyon finom!
A karfiolsalátát hogyan készíted?

Orsi

Bridge írta...

A 2009. november 6.-i bejegyzésemben leírtam. Itt:
http://biobrigi.blogspot.com/2009/11/
repa-karfiol-salata.html

Kevés hagyma kell bele, vagy valami igen gyenge fajta, mert nagyon rá tudja nyomni a bélyegét az egészre. :)

Névtelen írta...

Köszönöm, megtaláltam!