2009. július 30., csütörtök

Bonsoir

Odakinn halványsárgás fények a Mátra felől, a nap lemenni készül. Ezernyi tücsök ciripel, a hőség még mindig érezhető, de élvezem. Ahogyan azt is, hogy a meztelen talpam a meleg betonról a fűre téved.
Itthon vagyok. Párizs zaja elült a landoló repülővel, a hangulatos betondzsungel, a francia mondatok, feliratok, a tavaszias időjárás mind hátramaradtak. Némi euro a zsebben, a Marco Polo tea erőteljes illata a táskában a Mariage Frères-ből, esetleg a nagyapámnak hozott licsi-málna lekvár üvege emlékeztet csak, de ezek közül semmi sem fontos.
A fontos dolgokat belül érzem. A hiányt, a szomorú barátnét, két picur ölelő kar emlékét, egy kedves "szállítót". Beivódott ez a pár nap is szinte minden pillanatomba és csak lassan halványul. Nem úgy, mint a "Bujj bujj medve, gyere ki a gyepre" kezdetű nóta, vagy az "Egy kismalac röff, röff, röff..." és egyéb csodálatos szerzői magasságokat feltételező fülbemászó dallamok, melyekkel munkába visszatérve tuti, hogy kezelhetetlen kollégiáimat akarom majd jó irányba befolyásolni. :) (Ha egy kis kölyöknél bejön, hátha náluk is.)
Éjfél van, de nem vagyok álmos. Ez is összefügg a francia úttal. 2 nap alatt átáll az ember. Két órával később sötétedik, de az életstílus is hajnali 1 körüli lefekvést vezetett be a gyakorlatba. Aztán itthon 2 hétig csak visszaszokom. :)

Csak morgok, mégis valahol ott tartottam, hogy úgy hiányzik ez az egész. És persze nem a város. Csak legjobban egy Anyuka és a pici fia.

2 megjegyzés:

Hamritka írta...

bienvenue en Hongrie!

Bridge írta...

Merci bocu! :)