2009. március 30., hétfő

Pusztítom az apraját...

Egyik nap este elkezdtem köhögni, következő nap folytattam, csütörtök reggel arra keltem, hogy álmomban valaki lenyomott a torkomon egy kisebb chilipaprikát, és otthagyta...

Azóta a legminiatűrebb ellenségeim egy részének kiiktatására fordítja a szervezetem az energiáit, amiből eddig holmi blogolásra, egyáltalán számítógép bekapcsolt állapotában való nézegetésére már nem telt.
Az állapotom változó, egyik nap jobb, a másik rosszabb. Tegnap egyensúlyérzékem egyszerűen nem volt ébredés után, kicsit részegesen támolyogtam kis pár perc alatt a fürdőszobába.
Egész délelőtt volt is 96/63 körül vérnyomásom. Édesgyökérrel, bazsalokommal kicsit feln
yomtam, azóta javuló tendenciát mutatok. :)
Azt mondják a kollégák, lassan gyógyulok. Lehet. De antibiotikum nélkül. Erősítem az immunrendszerem graperfuitmag cseppel, használom az ezüstkolloidot, és néha szedem a Béres-cseppet. Nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát.

Nos e "rövid" bevezető elég magyarázat arra, miért tűntem el, miért nincs recept.
Bevallom 4 napig héjában főtt krumplin, főtt céklán és savanyúkáposztán éltem. Olyan egyszerű étel, mégis annyira jól esett. Először össze akartam sütni a kettőt, azután rájöttem, ez most nem fog nekem menni. 4 célkát megpucoltam, felszeleteltem, vizet engedtem rá, megsóztam, és tettem bele 1 kanál köménymagot. Megfőztem.
Szedtem kis savanyúkáposztát a hordóból, felkarikáztam hozzá lilahagymát, öntöttem rá kevés hidegen sajtolt napraforgó olajat. Hamar összeérik az íze, elmegy a hagyma csípőssége is.


A káposztából viszonylag keveset ettem, inkább csak a levébőlt öntöttem a céklához és kruplihoz. Azok az ízek, hm. Komolyan, ünnepi nem esett volna jobban. :)

6 megjegyzés:

Zöldalma írta...

Szia Brigg,
Gyógyulj meg hamar és térj újra erődre, ezt kívánom.

siccike írta...

Jobbulást! Az égető torokfájásba én is betársultam néhány napja, bár ma már talán kezdett jobb lenni... Nlam homeopátia és hársfatea.:-)

Bridge írta...

Köszönöm szépen, kedvesek vagytok. Így biztosan gyorsabban gyógyulok. :)

Bridge írta...

Judit! Torokfájásnál a család mézes teára esküszik. Habosra forralod a mézet, felengeded vízzel, még úgy is összeforralod, és forrón iszod. Esetleg citrom levével "lazítható" a tömény méz íz.
Tudom, hogy a mézet nem szabadna hevíteni, de ez így hatásos.
Egyébként is jónak kell lennie, mert kicsi korom óta utálom. ;)

A hársfa tea egyébként teljesen jó.

Renata Kalman írta...

Remélem már meggyógyultál...

Bridge írta...

A doki azt mondta, megmaradok :)