2008. november 1., szombat

A citrom, az nem savasít?

Barátnőm hugával beszélgettünk kicsit arról, hogyan is lehet a szervezetet normál kerékvágásba terelni. Sokminden érdekelné, amire pár szóban nem lehet válaszolni.
Anett, ez a pár sor lentebb neked szól. Ami éppen eszembe jut a dologról, én mit csinálok, és miért úgy. (Azért hozzáteszem, hogy a témáról könyvek íródtak, és nem részemről... :))

Szerintem az első pont, amit le kell szögezni, hogy nem kell rohanni és fenekestől felfordítani az életed. A legtöbb ember ott szúrja el, hogy 2 hétig tart a nagy lelkesedés, azután belefárad abba, hogy ezt is észben kell tartanom, meg azt is, és azután úgy érzi, semmit sem szabad. Például, megszokná idővel, hogy étkezés közben nem iszik, azután kezdene neki másnak.
Tehát mértékletesség a mértékletességben is. :) Ha egyszer-egyszer felborítod a rendet, hét megteszed.

Egyébként 8 alapelvet érdemes szem előtt tartani:
1. Táplálkozás
2. Levegő
Hasi légzés - miért használnád fél gőzön a tüdődet. Nyitott ablaknál aludni... ezek nem újdonságok.
3. Víz
Jobb esetben 70-80%-unk víz. Nem árt utána pótolni. Minimum 2 l folyadék naponta.
Víz, nem cukros löttyök. Miért? Egyrészt felesleges üres kalória, a méreganyagok távozása érdekében is szükséges, másrészt a gyomornak sem ártana pihenni az étkezések között.
Ráeszel/iszol, A félig megemésztett táplálékhoz és az újonan bevittekhez különböző gyomornedv termelésre volna szükség, az újrakeveredett ételeket nem fogja tudni tökéletesen megemészteni. Erjed a gyomorban. Rossz közérzet, puffadás... elhúzódik az emésztés, az ember agyának meg csepp vér se jut.
Étkezés előtt 20 perccel, közben, és utána 1 órával nem kellene inni, mert felhígítja a gyomortartalmat. Először a gyomornak fel kell szívnia a folyadékot, azután tud nekiállni az emésztésének.
4. Napfény
Koleszterincsökkentő hatása van, D vitamin termeléshez elengedhetetlen.
5. Mozgás
Szellemi frissességhez igen is kell, hogy némi mozgás váltsa fel az irodában ücsörgést. Kiszellőzzön az ember feje. Kis kertészkedés, séta.
6. Pihenés
Kell az is! Heti egy pihenőnap. Nekem a szombat, kinek, hogy... Erről majd írok egyszer.
7. Mértékletesség
Főfőpont, mindenben. Ez nekem nem szokott menni csak 10 esetből 3x...
8. Lelki nyugalom
Enélkül nem ér az egész semmit sem, a stressz gyilkol...

Ezek szorosan összefüggnek, hiszen hiába táplálkozol helyesen, ha naponta 4 órát alszol, és közben fel sem kelsz a fotelből, csak a számítógépet nyomkodod...

De térjek vissza a táplálkozáshoz.
A teljes kiörlésű gabonák fogyasztása. Miért? A lehántolt burkolatban van a lényeg, vitaminok, ásványi anyagok. Plusz rostanyag, gyorsítja az emésztést is, segíti a mérganyagok távozását. (Állítólag kenyéren és vízen hiányosan táplálkozva, de évekig el lehet élni. Nem próbáltam, :) de lehet benne valami.)

Kevesebb cukor. A finomított cukrok fogyasztása esetén pl. a saját immunrendszered ellen dolgozol. Hízlal, tönkreteszi a fogakat, növeli a gyomorsavtartalmat, hajlamosít megbetegedésekre... a' la candida, de rák, érelmeszesedés.

Több gyümölcs. Több zöldségféle. És nyersen. Nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kellene miért. Vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban gazdagok. Kalóriaértékben szegények. Nagyon finomak. Frissítenek. Szív és érrendszeri megbetegedések kockázatának csökkentői...

Zsiradékfogyasztás csökkentése. Inkább olajos mag formájában, vagy hidegen sajtolt olajok fogyasztása ajánlott. Olajos magvak: egyrészt eszenciális zsírsavtartalmuk magas, különböző ásványi anyag és vitamintartalmuk kiemelkedő. Gondoltad volna pl., hogy kálciumbevitel növelésére az egyik legjobb megoldás a szezámmag rendszeres fogyasztása? Szív és érrendszeri problémák megelőzésénél is szerepet játszik.
Erre szokott jönni az, hogy "kijönnek a ragyáim". Miután a candida diétából kifolyólag fél évig tökmagon éltem, meg mandulán és dión, kimondhatom, megint csak attól függ, mit mivel eszel. Amíg némi gyümölcs, zöldségfélék és "nuku" szénhidrát bevitel volt, a pattanások nem jöttek elő. Mostanában, hogy növeltem a szinhidrát mennyiségét, olykor tapasztalom, de csak ha olajos magot tartalmazó tálba is nagyobb marékkal nyúlok.

Rendszeresség. A szervezet könnyen hozzászokik, termeli az adott időben a gyomornedveket, megkapja a táplálékot, megemészti, kész. Halad a körforgás, és a szervezetnek nem erre kell fordítani a teljes energiáit.

Ételtársítás.
Gyümölcsöt és zöldséget ne fogyassztunk egyszerre. Más jellegű emésztőnedvek szükségesek hozzájuk, erjedés indulhat be a gyomorban. A következő táblázatot a Biblia a helyes táplálkozásról című könyvből vettem.
Magas szénhidráttartalmú + fehérjében gazdag ételeket ne egy étkezésen belül tálaljunk, mert fermentációs folyamatok indulnak be. Meggyötri az emésztőszerveket.
Hüvelyesek + gabonák együtt (komplettálva) teljes értékű fehérjéket adnak.
Tej+tojás+cukor együtt alkoholt eredményez a gyomorban...

Tudom, csak belekaptam sokmindenbe... bocs.

Nincsenek megjegyzések: